home n architecture design blog

PUBLIKÁCIÓ: trend rovat az amiotthonunk 2014/3. számában

Belsőépítészet, Design, Sajtó

Mint ahogy pár hónapja említettem, a tavalyi nagy sikerű enteriőr szakértés után idén februártól egy másfajta, frissebb, izgalmas rovattal indítom az amiotthonunk magazint. Ha belelapoztok az újságba, egyből a tartalomjegyzék után találjátok majd a Fókusz névre keresztelt 6-8 oldalas cikket, ahol mindig bemutatok pár népszerű, divatos stílust, irányzatot, tárgyat, színt, hónap emberét, boltját, könyvét…, egyszóval érdekes és gyakran környezettudatos dolgot.
Némi elmaradásban vagyok a rovat blogon történő bemutatásával, ezért most a napokban pótlólag felteszem az összeset, ami az iskolakezdésig megjelent. Most a márciusi számba lapozhattok bele. Ebben a számban kivételesen nincs saját fotóm, de érdekessége, hogy B.Tier Noémit (Kedvenc Otthon) és Nikoletti Petrát (Térkultúra) is rávettem, hogy fotózzák be egy-egy szobájukat az ombre részhez. Ráadásul Petra a DIY résznél is brillírozhatott egy szuperszonikus kofferasztallal. Zseniális lett minden fotó, imádom őket, köszönöm lányok!
Ezen kívül pedig olvashattok még Bellről, találhattok a rovatban egy válogatást különleges éjjeliszekrényekről, a hónap boltja a Magma, a kiállítása pedig a Gardenexpo lett.
Jó olvasgatást és nosztalgiázást pedig azoknak, akik anno megvették a lapot!

amio marcius 1 amio marcius 2 amio marcius 3 amio marcius 4 amio marcius 5 amio marcius 6 amio marcius 7 amio marcius 8 amio marcius 9 amio marcius 10 amio marcius 11

 

Leave a Reply

tizenegy − 2 =