home n architecture design blog

Referencia: színtervezés a szépségiparban

látványtervek, Referenciák, Színtervezés

A színtervezési munkák során mindig az a legegyszerűbb, ha az ügyfeleknek már kialakult elképzeléseik vannak a színeket illetően és igazából tőlünk, szakemberektől már csak abban kérnek segítséget, hogy hol és milyen arányban, továbbá mely kiegészítő színekkel tervezzük be kedvenc színeiket, hogy az mind az Ő számukra, mind pedig a helyiség funkcióját tekintve megfelelő legyen.

Szerencsés helyzetben voltam tehát, mikor ügyfelem azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy kedvenc színeit tervezzem be most készülő esztétikai központjába. A fő csapásirány a mályva lila, a meleg barna, az ezüst és az arany színek voltak. Miután alaposan átbeszéltük, hogy mi lesz az egyes helyiségek funkciója, nem maradt más dolgom, minthogy szétdobáljam a színeket a funkciók és a hely adottságainak megfelelően.

A javasolt színkódokkal megtámogatott színekhez hangulati lapot is készítettem ügyfelem kedvenc boltjainak és az általam javasolt, témába vágó üzleteknek a termékkínálatából.

Ez alapján Ő a sötét padlót és a hozzá hasonló, de kissé világosabb bútorszínt választotta kedvenc tikkurilla mályva és barna színsora mellé.

A kiválasztott színek mellé elhelyeztem a tervezendő helyiségek sziluettjeit az általam javasolt színek kiosztásával. A falfülkékbe és a plafonon elhelyezkedő, hangulat világítással ellátott hatszögletű mélyedésbe arany apró szemű kavicsot terveztem, melyekbe végül arany festék került, ez ugyanis sokkal olcsóbbnak bizonyult, még annak ellenére is, hogy a kivitelezése jóval tovább tart, hiszen a metál falak esetében mindig minden egyes hiba jóval könnyebben észrevehető, mint egy világos, matt falon vagy akár a kavicsos felületen.

Az osztott ajtókon többféle színt is tudtunk alkalmazni, arany díszítéssel is megspékelve és az ablakokkal kapcsolatban is olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy az őket keretező díszekkel is tudtunk játszani.

A falfestés elkészülte után felkutattam a környék összes szóba jöhető bútorát és tárgyát, mely ügyfelem számára a hőn áhított, otthonos, meghitt hangulatot hivatott majd szolgálni. Ezeket csak javaslat szintjén mutattam be, hiszen ezek a tárgyak sokszor nem olcsóak és sok kicsi sokra megy, hát még sok kicsi és sok nagy, ezért a beszerzést már ügyfelem fogja intézni annak figyelembe vételével, hogy mely helyiségekbe, mely színek elé milyen színek kerültek és főleg, hogy milyen arányban. A terveken a bútorok legtöbbször sematikusak, csak a hangulatot és a tömeget hivatottak jelezni, úgymond alapot szolgáltatnak a kiegészítőknek, apró tárgyaknak.

Mivel a színtervezésnél és főleg azt azt követő beszerzésnél mindig az a legnehezebb, hogy az árnyalatok együtt szépen harmonizáljanak, ezért nem ragaszkodtunk egyféle barna, ezüst, mályva vagy arany árnyalathoz. Ezzel elértük azt, hogy az esetlegesség tegye otthonossá ezt az enteriőrt és mindezt úgy, hogy az apró arany és ezüst villanások is kellemesen mutassanak ugyan abban a térben a füstszín és az egyéb fényes felületek beiktatásával, melyek összekötik őket.

Az első képen a vendégfogadó, recepció rész látható:

A második képen a nagy kezelő látható, ahol a legátfogóbb kezelés és a tanácsadás történik:

A harmadik képen a kis kezelő van, ahol a masszázs mellett egy alfa kabin is segíti a bajbajutott hölgyeket:

Végül pedig a folyosó terve, melyben a kevés falfelületet igyekszünk majd gazdaságosan és igényesen kihasználni:

Ha elkészül a központ, természetesen bemutatom majd a róla készített fotóanyagot!

Leave a Reply

7 − öt =

1 comments

  1. […] “Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” – mondhatnánk Madách ismert mondataival Aletta blogjára, mely most új fényben tündököl egy teljes átalakítás, megújítás után. Csak ő tudhatja mennyi munka, idő,  átvirrasztott éjszaka kellett ehhez, de most végre készen van. Gratulálunk neki! De egyben tévedett a költő: az alkotó sosem pihen; legalábbis a blogger, ha éppen nem ír a gép előtt, akkor is azon morfondírozik, hogyan találhatna még érdekesebb, újabb, szebb bemutatnivaló híreket nektek, most például egy esztétikai központ színtervezéséről mesél. […]

    Vasárnapi bloglapozó 17. - 2011. július 22. péntek