2010 Konyhakiállítás

Belsőépítészet, Kiállítások

Tegnap elautóztam a 2010-es Konyhakiállításra az Arénába.
Az ott megrendezésre kerülő kiállítások sosem igazán nagyok, de azért mindig akad egy-két látnivaló. A számomra legérdekesebbeket most is lefotóztam.

Nyitóképnek azért a macsali konyhát tettem be, mert nagyon tetszik ez a kép. Kellemes az összhang a bútor, a mozaikfestmény, a háttér és a fura színű szőnyeg között.

2010 Konyhakiállítás.

A kb. 3.500 eurós konyha kinyitott állapotában így néz ki. Praktikus bútordarab és mindent elnyel. A komplett kiállított konyhát inkább kisebb legény lakásokban tudom elképzelni, de ott mindenképpen pazarul mutatna.

2010 Konyhakiállítás.

Így néz ki becsukott állapotban, amint két ember elégedetten simogatja.

2010 Konyhakiállítás.

A konyha mosogatója Corian-ból készült. Az ehhez készült speciális lefolyó ezt egyértelműen tudtunkra is adja.

2010 Konyhakiállítás.

Jó pár frontokat kiállító cég is jelen volt. Nekem talán a Nett Front színei tetszettek a legjobban. Legfőképpen az a szép fáradt padlizsán lila.

2010 Konyhakiállítás.

2010 Konyhakiállítás.

A Construmán már belebotlottam a cookup jópofa sütőformáiba, de most nem bírtam ellenállni és vettem egy rózsás és egy krizantémos muffin formát is. Alig várom már, hogy felavathassuk. Remélem a sütik is olyan szépek lesznek, mint a forma maga.

2010 Konyhakiállítás.

Erre a közel 100.000 Forintos darabra rögvest elkezdtem gyűjteni, mert a türkizkék space etetőszék Ali babának nagyon jól állna. Ráadásul nagyon jól passzolna az étkezőnkbe. Remélem meg tudom majd venni. 2 hetes kortól 6 hónapos korig fektetett állapotában használható, utána pedig már rendes ülő pozícióban. Ennek a drágábbik fajtának a magassága is állítható és természetesen jár hozzá a tálca is. Az etetőszék a bababoo-nál szerezhető be.

2010 Konyhakiállítás.

Ezeket a kedves kis színes késeket csak azért fotóztam le, mert rettenetesen tetszenek. A stand nevére nem emlékszem, de egy másik kiállítónál, a kookta-nál is kaphatók ezek és ezekhez hasonló vidám termékek. Az ő standjukat pedig nem fotóztam le, mert nem volt igazán ütős, de a honlapjuk nagyon bájos.

2010 Konyhakiállítás.

A BALTEX megint előrukkolt valami jópofával. Magukkal hozták egy darabját a construmás díszletnek, így már messziről felismertem a standot, ahol új programjuk keretében 5 nap alatt lecserélik konyhánkat. A konyhacsere program 2010. 05.07-2010.10.31-ig tart.

2010 Konyhakiállítás.

2010 Konyhakiállítás.

Ráadásul most már az Alessi termékeit is forgalmazzák.

2010 Konyhakiállítás.

Ezt az igen szép csapot a Buratinodesign-nál láttam. Felülnézetből nagyon keskeny volt a csap. Félelmetes, hogy a víz milyen formákat tud ölteni.

2010 Konyhakiállítás.

A Max city is megjelent a kiállításon, mint mindig.

2010 Konyhakiállítás.

A Domo interior egy kellemes, egyedi mintás konyhával jelent meg a kiállításon. A szebbnél szebb választható minták mellett egyedi grafikákat is megvalósítanak üvegre való printeléssel, amennyiben a kívánt méret megfelel az olasz sztenderdnek.

2010 Konyhakiállítás.

A roomba gyönyörű szép, méregdrága bútorokkal és kiegészítőkkel teli standot rendezett be. Nagyon hangulatos volt, de nekem a legjobban a csillárjuk tetszett. A 367.000 Forintos székükre le sem mertem ülni, pedig készséggel ajánlgatták.

2010 Konyhakiállítás.

A Kéttemplom Galéria színes és rusztikus konyha összeállítását azért teszem ide, hogy ne csak modern konyhák és kiegészítők legyenek a bejegyzésben és mert szép darabok is voltak a standon. Fakedvelők nézzenek körül a honlapjukon.

2010 Konyhakiállítás.

A Pasztell Stúdió standján gyönyörű volt az elszívó és 12,5 percenként lángoló serpenyőben gyönyörködhettünk, az elkészült kóstoló pedig nagyon finom volt. Érdemes megnézni a képen az órát. Nagyon baba, de az asztal, a székek, a komód és a bútorok is hihetetlenül elegánsak voltak.

2010 Konyhakiállítás.

2010 Konyhakiállítás.

A csodaszép “designvödör” formájú elica elszívókat a Design & Technik Bútorstúdió állította ki.

2010 Konyhakiállítás.

A MULTIKOMPLEX által forgalmazott elszívók pedig igazi olasz gyöngyszemek. A saját elszívónk is tőlük van és még mindig nem tudok betelni vele.

2010 Konyhakiállítás.

Ez a cata COR-L  900 DT4 modell corian-ból van és bármilyen RAL színben rendelhető.

2010 Konyhakiállítás.

Természetesen pultba integrált elszívókat is bemutattak.

2010 Konyhakiállítás.

Egy újabb Falmec Mirabiglia csoda.

2010 Konyhakiállítás.

Ez a Barriviera órás elszívó lett az egyik kedvencem. Régies, de jópofa.

2010 Konyhakiállítás.

A legújabb modell álomszép.

2010 Konyhakiállítás.

Végezetül még egy utolsó elszívó. A 2010-es design díjas modell.

2010 Konyhakiállítás.

Képek: Hujber-Nagy Aletta

TOVÁBBI KIÁLLÍTÁS BESZÁMOLÓK:

2013 Konyhakiállítás

2012 Design+

2012 Design+ – kedvenc standom

2012 Construma – otthon design

2012 Lakáskultúra élőben

2012 Konyhakiállítás

2012 Lakástrend

2012 Lakástrend – kedvenc stand

2011 BNV – ruhás standok

2011 BNV

2011 Construma

2011 Lakáskultúra élőben

2011 Konyhakiállítás

2011 Lakástrend

2010 BNV

2010 BNV – kedvenc stand

2010 Konyhakiállítás

2010 Construma

2010 Lakáskultúra élőben

2010 lakáskultúra élőben – kedvenc stand

2010 Lakástrend

2010 Lakástrend – kedvenc stand

Leave a Reply

tizenhat + kettő =