Az egyetem 7. félévében egy létező területre, Csákberénybe, a helyi önkormányzat kérésére terveztünk csoporttársaimmal egy-egy házat. A téma a golf volt, mivel a frissen parcellázott terület mellé európai szintű golfpályát kívánnak létesíteni. Minden félévben egy picit más stílusba nyúltam bele. Itt például azt a fajta irányzatot próbáltam ki, amelyben a szögletes tömegek oldására a sarkokat lekerekítik. 4C-nek neveztem el a villát, mert a ház 2 egymásba fonódó C alakú épületrészből áll, a kertben pedig fellelhető egy C alakú kerti lak és egy C alakú kerti pad. A neten végtelen számú tárgyat találtam virtuálisan létező épületem berendezésére. Ezeket egy hangulati lapra rendeztem. Ez a lap jobban tükrözi azt, milyen belső és külső hangulatot szerettem volna létrehozni, mint a többi tablóm, mert sajnos a renderek egy kicsit szerények lettek. Számomra úgy tűnik, hogy nem sikerült rosszul a tervem, mert az egyetemi honlapon 3 kép is az én épületemről van fent, az egyik a tablón a legnagyobb. Ez nem kis örömmel tölt el, bevallom. Az iskola által közzétett végeredmény az alábbi linken található: http://tet.ymmf.hu/cikkek/2009_08_csakbereny/csakbereny.php









Ez is érdekelhet:
5 Comments
Leave a Reply










Kedves Aletta!
Nagyon tetszik a terved, sajnálom hogy nem tudom kinagyítani – nem tudom ez technikailag elérhető-e. Szeretem az ilyen terveket sokáig nézegetni.
Megmondanád nekem, hogy az előképek c. lapon jobbról a második oszlopban lévő épület micsoda? Már régóta csodálom – ott készültek a Bo Concept katalógus képei valamelyik évben -, de nem tudtam megtalálni. Gondolom skandináv…
Szia! Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! Sajnos a blogon nem tudom úgy megoldani a kérdést, hogy a képeket ki lehessen nagyítani (ez a max és már ez is lelóg a képernyőről), de januárban lesz időm a honlapom fejleszteni, így az a tervem, hogy ott lehet majd képernyő méretűre kinagyítani őket. Annál is inkább, mert több ilyen koncepció tervem van, és mindegyik millió tablóra készült. Egy magától lapozgató honlapon ez kevésbé fárasztó az olvasóknak. Ez itt csak amolyan kis ízelítő. A második kérdésre keresem a választ, és ha megvan, azonnal írok ide.
A második kérdésre a válasz: Ordrupgaard Copenhagen. Ha ezt beírod a google-ba, akkor kidob egy csomó képet a házról és valamelyik blogon, weblapon biztos megtalálsz minden infot a házról. További jó olvasgatást! Aletta
Na megnéztem
klassz! Aletta Te ezt fotosoppal csinálod? Mármint a tablókat.
Corel Draw és ArchiCad vegyesen (de mindig van egy kis fotosop meló is). Hol egyik, hol másik szolgáltatja az alapot. Ahogy a legszebb lesz, ahogy a végeredmény megkívánja, vagy ahogy a leggyorsabb, ha sürget az idő.:-)